Aline Crine! – Mikor nevemet kimondta, teljesen
ledöbbentem, a fiú már kérdezte tőlem, hogy mi a baj, természetesen továbbra is
csak a lányt néztem.
- Ismerjük egymást?- kérdeztem tőle, mire a mögöttem
álló kétségbeesett fiú már inkább csodálkozott, ahogy rápillantottam. – Te is
látod? – érdeklődtem, hiszen már ő is a lány fele nézett.
- Látom hát.
- Viszont azt titokban kell tartanod, hogy látsz. –
Jegyezte meg a fehér hajú, ezúttal már barátom fele fordulva. – Hosszú történet
és nincs időm nagyon elmagyarázni és szabályba ütköző a népemnek, szóval
bocsika, de a tudatlanság határtalan fellegében kell tovább élnetek. – Ezzel
ment is volna tovább, de kezét felemelte mellmagasságba, mutató ujját pedig
kinyújtotta és visszafordult. – De azért azt megjegyzem, hogy Ricky elképesztő
fazon volt.
- Mi? Te ismerted Ricky bácsit? – választ nem adott,
csak intett és már el is tűnt a szemünk elől. – Várj! –kiáltásomat talán csak ő
és barátom hallhatta, hirtelen mintha sokkal több autó ment volna el mellettünk.
Csak utána mentem, igazából nem is tudom, hogy miért. Jó, lehet ismerte Ricky
bácsit. Jó, lehet, hogy érdekel ki ő, de miért megyek én utána? A sarkon
lefordultunk utána, mert Esteban is követett, majd az egyik utcában a lány ott
ácsorgott, pulcsijának zsebébe temetve kezét. Igazából hasonlóra számítottam,
csak a fejemben még cigizett is, valóságban viszont csak ránk mosolygott.
- Na jól van, gyertek be. Fél órára állok
rendelkezésetekre aztán könnyes búcsút kell intenünk egymásnak. Az én világomban
rengeteg dolgom van. –Fejével az ajtó fele biccentett, majd megmarkolta a
kilincset és belépett, maga után az ajtót nyitva hagyta, hogy bemehessünk
rajta. Előre mentem volna, de Esteban finoman csuklóm után nyúlt, jelezvén,
majd ő megy előre. Beléptünk a kívülről kicsi épületbe, belülről viszont egy
palota tárult elénk. Tisztára mint a könyvekben. A lány szökdécselve indult el
a bejárattal szemben levő széles lépcső fele, haja jobbra-balra libegett, a
lépcső tetején pedig egy nála talán egy-két évvel idősebb fiú jelent meg, aki
homlokát ráncolta, majd szemöldöke felszökött homlokára.
- Analisa! – szólította meg már egész mély hangján a
hidrogén szőke hajú fiú, kicsit se kedvesen. Fehér trikója izmos, szálkás
testét fedte és most az először kíváncsi voltam, mi rejtőzhet a trikó alatt. A
lány mit sem törődve a fiúval, felsétált a lépcsőn és megállt a fiú előtt. – Ők
meg kik és mi a francot keresnek itt? –kérdezte kissé számon kérően.
- Oh, hogy ők? Jajj tudod milyen jó spanok voltunk
Rickyvel, csak az unokáját és a barátját gondoltam meghívom hozzánk.
- Te teljesen megbuggyantál? – szólt rá mérgesen a
lányra, mire ő csak szemet forgatott.
- Te pedig teljesen megőrültél. Értem.
- Ez a duma soha nem jött be nálam.
- Ezeket a dumákat soha nem szoktam használni, csak
ha valakit még jobban bosszantani szeretnék. – Úgy elbeszélgettek egymással,
mintha levegők lettünk volna. Én igazából meg se szólaltam volna, Esteban
ellenben megköszörülve torkát, a két tini abbahagyta a „bájcsevejt”. Analisa
már sétált volna tovább, amikor a fiú megfogta a lány karját. – Nem lesz semmi
baj. Nem törvénybe ütköző. De ami azt illeti, nekem csak egy törvényt kell
megszegnem. Azt is a jó célért. – Ezzel kirántotta a karját és tovább sétált,
mi pedig utána mentünk, a fiú csak üveges szemmel bámult maga elé. Analisával
végigsétáltunk egy vörös szőnyeges folyosón. A falakon végig egyszerű bézs
színű tapéta volt, rajta képek angyalokról, harcosokról. Az egyik fehér ajtónál
megálltunk és besétáltunk rajta. Mikor a fehér hajú lány hátrafordult
összeráncolt homlokkal nézett a mellettem álló fiúra. – Te meg mit csinálsz
itt? Én csak a kiscsajjal fogok beszélni. Sicc! – szólt rá Estebanra a lány,
mire barátom kicsit felháborodotnak tűnt, de engedelmeskedett Analisának és már
ki is ment, maga után az ajtót bevágta. Egy üveg vízzel a kezében a furcsa
külsejű, nagyszájú, ám mégis vicces lány fel és alá sétált. Rajta levő szürke
pulcsit le is vetette és az egyik székre dobta, majd ő egy másikra leült, én
viszont csak álltam egy helyben. Ő kezével egy szabad székre mutatott. –
Csüccs! – parancsolt rám, ám hangjában kedvesség volt. Rögvest helyet is
foglaltam és néztem, ahogy az előttem ülő, amúgy csinos lány iszik pár kortyot
a vízből, majd megtörölte száját. – Hülye munka. De ennek születtem, nincs
megállás.
- Minek születtél? Figyelj, én csak azért jöttem
utánad, mert említetted Ricky bácsi nevét. Hogy ismerhetted? Hiszen annyi vagy,
mint én, Ricky bácsi meg már egy ideje halott. Te pedig korombeli vagy, tehát
kicsiként ismerhetted, de akkor is öreg volt már akkor.
- Tudod mókuskám, nem mondhatok el neked egy jó pár
dolgot, mert a főnökeim megharagszanak rám és büntetést kapok.
- Kik a főnökeid? – kérdeztem tőle mire ő csak az ég
fele mutatott. Érdekes egy lány és nem igazán értettem mondanivalóját. Az
angyalok a főnökei vagy mi? Mondjuk egy szellemes szerelmi történet után már
mindent el tudok képzelni.
- Mint mondtam, nem mondhatok el neked mindent. Sőt,
szinte semmit se mondhatok el neked. De szabályszegő vagyok, szóval… mesélek
kicsit Ricky bácsiról. Én nem öregként ismertem meg. Sőt, talán huszonöt volt
amikor megismertem. Én tizenhét vagyok, tehát még nálad is fiatalabb. van egy
törvényünk, van egy nagy főnökünk, megvan a magunk ünnepe ééés… - nyújtotta el
a végét, majd az ajtó kinyílt és a szőke hajú fiú lesett be rajta, ám egy szót
se szólt és elsétált. – És ő volt a jövendőbeli pasim. – Az ajtóval szemben
Esteban ácsorgott karba tett kézzel és a falnak dőlt, ám kicsit mintha
elszunyókált volna. – Szóval, mi mások vagyunk. Szabályt szegtem azzal, hogy a
barátodat idehoztam, azzal viszont nem, hogy téged idehoztalak. Ez a kettő
kiüti egymást, így tiszta vagyok.
- De…ti kik vagytok? – kérdeztem előre hajolva
kicsit, mire ő csak megvonta a vállát.
- Szivi, mondtam, hogy nem mondhatok el mindent.
- De azt is mondtad, hogy szabályszegő vagy.
- Annyira azért nem, hogy nekem kelljen az angyalok
felhőjét takarítanom. Annyit viszont elmondhatok, hogy Richard is…más volt. –
lábát keresztbe tette, de most felállt, az üveg vizet a szék mellé tette és
fel-le sétált újra, majd a barna keretes ablakhoz ment, aminek a kilátása
valami eszméletlen gyönyörű volt. Egyik kezét a keretre tette, másikat a
csípőjére és kifele bámult az ablakon üveges szemekkel – A világban rengeteg
kétes ember van, akikről nem lehet eldönteni jók, vagy rosszak. A lelkükre
nekünk kell vigyáznunk, nekünk kell gondoskodnunk róluk… egy ideig. Az, hogy
hogyan tovább a Sorsra van bízva. – Rögtön észbe is kapott és kicsit megrázta a
fejét, majd visszatekintett rám. – Sajnálom aranyom, többet nem mondhatok.
Ennél többet nem kötök az orrodra. Már lehet így is túl sokat mondtam, igaz te
még fel se foghatod miről beszéltem. Megjelentem neked, hisz Richard rokona
vagy. Elmondtam amit lehetett. Most kérlek távozz a barátoddal! Többé nem fogsz
látni. – Már tessékelt volna kifele, de még egy valamire nagyon kíváncsi
voltam.
- Wayne. Van egy szellem Ricky bácsi birtokán. Nem
hagyhatja el otthonát, vagy gyengülni fog. Nem használhatja alakváltó
képességét, mert eltűnik. Ő is ilyen kétes lélek? – Ekkor döbbent csak le
igazán, de csak szétnyitotta telt ajkait. Nem is ment tovább, egy helyben állt,
majd egy pár perces csend után bólintott.
- Igen. Wayne Rone egy igazán kivételes lélek. Nem
szellem, mint aminek hiszed, vagy hitted. A mi világunkban a lelkek
képviselhetnek érzéseket, amire… - itt elakadt a szava, egy kicsit
elgondolkodott, hogy talán nem lenne szerencsés elmondani nekem azt, amire
gondol. – Elég ha annyit tudsz, ő egy bonyolult lélek. Nem tudom, hogy tudsz-e
majd rajta segíteni. Richard…nagyon sokáig vigyázott Wayne-re. De csak
vigyázott, nem tanította meg, mi az élet értelme, mi miért történik. Mondhatni
csak egy fogoly volt az ő kastélyában. De ne ítélj el ezért senkit, Richard
egyszerűen nem taníthatta Wayne-t. Elrejtette őt a világ elől, hogy aztán
majd…találkozz vele. Csakis rád várt mindig, hogy megtanítsd azt, amit Ricky
nem taníthatott és ami hiányzott előző életében. – Mesélte és érdeklődésemet
egyre jobban felkeltette. Már tudni akartam, hogy mi van Wayne-nel. Nem tudom
elfelejteni, nem tudok tovább lépni rajta. Már kérdeztem volna, mit kellett
volna vagy kellene megtanítanom Wayne-nek, amikor Analisa „szerelme” toppant be
és befogta a lány száját.
- Túl sokat dumálsz Lisa! – jegyezte meg, kicsit se
mérgesen. – Sajnálom, hogy meg kell zavarjam a bájcsevejt, de mennetek kell.
Nem maradhattok tovább. A barátod már kint vár. – mondta a fiú, s mikor én
kinéztem a szobából, tényleg nem láttam már Estebant. Esteban, Esteban,
Esteban. Most csak rá akartam koncentrálni, a meleg ölelésére, a szép kék
szemeire, a fekete hajára, amibe mindig beletúr, ha zavarban van. Gyors
léptekkel elhagytam az épületet, próbáltam mindent magam mögött hagyni, ám
ahogy kiértem barátomba botlottam bele, mondhatni szó szerint. Megbotlottam és
a mellkasára estem, de szerencsére ő megtartott minket, így nem estünk hanyatt.
- Hó hó hó, babám! Lassabban! – szólt hozzám
kedvesen és mosolygott rám, mintha semmi nem történt volna. – Ami volt, az
elmúlt. Hagyjuk magunk mögött. – Valamiért ezek a mondatok fellelkesítettek.
Bíztattak arra, hogy Wayne-t is felejtsem el. Továbbmentünk, mint az átlagos
barátok…vagy hasonló. Fogta kezemet én pedig úgy döntöttem viszonzom a
gesztust, összefűztem ujjainkat és egymásra mosolyogtunk. Bőröndjeink az épület
előtt pihentek, míg bent voltunk, most pedig húztuk magunk után. Fejemet
Esteban vállára hajtottam, ő pedig egy puszit nyomott a fejemre. Olyan mint egy
megértő, segítőkész, gondoskodó báty és még azt se bánnám, ha sokkal több lenne
ő nekem. Tökéletes. Igen, ő egy tökéletes fiú. Eddig észre se vettem, mert
egyfolytában Wayne-nel voltam elfoglalva, de ez mától más lesz. Fel kell
fedeznem a körülöttem levő értékeket. Talán vagy fél órát sétáltunk és
megérkeztünk a kollégiumba. Külön váltak útjaink, megbeszéltük, majd később még
találkozunk, s aztán ismerkedünk – Vagyis inkább én – a várossal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése